Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Interjú a szezon elején

2013.09.16

 Mik valósultak meg a tavalyi tervekből, mi történt az elmúlt egy évben?

Úgy gondolom, hogy az elmúlt esztendő a legmerészebb álmainkat is felülmúlta, persze a kiugró sikerek mellet maradtak adósságaink is.

A magyar versenyeket terveztük, közben titokban reménykedtünk nemzetközi szereplésben is.

A legfontosabb hír, ami valamennyi UTE- és curlingrajongó számára már ismert, hogy Palancsa Dorottya (UTE) és Kiss Zsolt (Westbay SC) megszerezték a magyar curlingsport első világbajnoki aranyérmét. A kanadai Frederictonban 2013 áprilisában megrendezett vegyes páros világbajnokságon diadalmaskodtak, a döntőben hosszabbításban legyőzve a sokkal rutinosabb és esélyesebb svéd párost.

Ha időrendben haladunk, akkor már az őszi első versenyek sokat sejttettek. Női csapatunk – nem kis meglepetésre – megnyerte a Magyar kupát, majd alig egy héttel később Dóri és párja Zsolti diadalmaskodtak az igen színvonalasra sikeredett vegyes páros OB-n, míg Miklai Heni párjával a 4. helyet szerezte meg.

A junior lány válogatottban mindkét lány meghatározó szerepet töltött be. Januárban a prágai EB-n szintén hatalmas meglepetést okoztak a lányok, amikor bejutottak a döntőbe, és szoros mérkőzésen maradtak alul a náluk 3 évvel idősebb átlagéletkorú Dán csapattal szemben.

A női bajnokságban harmadszor is sikerült ezüstérmet szereznünk, ami szintén óriási sikernek tekinthető.

Férficsapatunk is kitett magáért, szoros meccseket játszottak az élcsapatokkal, és csupán néhány nüanszon múlt, hogy nem sikerült bejutniuk négyes döntőbe. Az elért ötödik hely így is az eddigi legszebb eredményünk.

A curling sport szépségét, változatosságát mutatja, hogy Dóriék április elején a junior OB döntőjében utolsó kővel kikaptak a WSC Texila csapatától, majd bő egy hét múlva megnyerték a vegyes páros VB-t.

 Vegyes csapatunk az előzetes várakozásnak megfelelően a középmezőnyben végzett. Hozzá kell tennünk, hogy Dóri és Heni nélkül szerepeltünk. Ők szerencsét próbáltak más-más csapatban, több-kevesebb sikerrel (Dóri csapata ezüstérmet szerzett, Henié mögöttünk végzett).

Egyéniben idén csak Dóri indult, de ő megvédte tavalyi bajnoki címét.

A szezon utolsó hivatalos versenyét, a szezonzáró kupát ismét az UTE vegyes csapata nyerte.

A sikerek a szakemberek figyelmét is felkeltették, hiszen 2012-ben az év női játékosának Palancsa Dorottyát választották, Míg a legtöbbet fejlődött csapat címet az UTE fiataljaira épülő junior lány válogatott érdemelte ki.

 

Te voltál a világbajnok vegyes páros edzője Kanadában! Milyen érzés volt?

 Először is le kell szögeznünk, hogy a két fiatal önállóan is borzasztóan tehetséges. A hazai technikai felkészítésüket Kiss László (Zsolti édesapja) irányította, én pedig a versenyen segítettem a munkájukat.

A világbajnoki cím megszerzése csodálatos érzés, bár úgy gondolom, hogy akkor, abban a pillanatban egyikünk sem fogta fel. Sőt, a lányom - saját bevallása szerint - még hetekkel később sem emésztette meg igazán. A Himnusz meghallgatása a dobogó tetején, a viharos taps a banketten, a varázslatos reptéri fogadtatás, és az utána minden irányból felénk érkező tisztelet, szeretet… ezek soha nem feledhető pillanatok, érzések!

 

Látom, még felsorolni is nehéz a sok csodálatos eredményt! Most akkor elégedettek vagytok, hátra lehet dőlni?

Az eredménylista valóban csodálatos, és nehezen múlható felül, sőt bizonyos elemeit még megismételni sem egyszerű. Rengeteg munka van a sikerek mögött, és meggyőződésem, hogy még több munkával még több sikert érhetünk el! Válaszolva a kérdésre, nem dőltünk hátra, tovább építkezünk, keressük a szűkös anyagi kereteken belül a továbblépés lehetőségeit.

 

Ez úgy hangzik, mintha már konkrét tervetek lenne, legalábbis a közeljövőre.

 Én nem a közeljövőről beszélnék, hiszen a jelenlegi feltételek között maximálisan ezek az eredmények érhetőek el - persze egy-egy kiugró siker továbbra is „benne van a pakliban”, de csodát ne várjunk.

Az újonnan igazolt sportolók beépítése a csapatokba szintén nem megy egyik napról a másikra, így az idei évre maradéktalanul elégedett lennék egy előző évihez hasonló eredménylistával.

 

Új sportolókat említettél. Lehet tudni róluk valamit?

 Természetesen. A csapatok építése kapcsán több irányban is elindultunk. Az alapgondolatunk az volt, hogy a női csapat megerősítésével néhány éven belül bajnoki címet szerezzünk. Ehhez kerestünk fiatal, tehetséges játékosokat, akik hosszú éveken át meghatározó szereplői lehetnek a magyar női curlingnek. Több lánnyal is tárgyaltunk a tavasz folyamán, végül is Kalocsai Vera és Nagy Timi átigazolt hozzánk, de Vera tanulmányi célból hosszabb időre Brazíliába távozott, így sajnos ő idén csak később kapcsolódik be az edzésmunkába. Hozzánk Igazolt még Soós Kinga, így az idei szezonnak két női csapattal vághatunk neki, és ki tudunk alakítani egy – a jövő szempontjából lényeges - fiatalokból álló egységet (az átlagéletkoruk 19 év), valamint egy tapasztalt csapatot.

A nyár folyamán hozzánk igazolt a tavalyi junior OB ezüstérmes Jégördögök teljes csapata, így újra van tehetséges, nagyon fiatalokból álló junior fiúcsapatunk.

Tavasz óta sorainkban tudjuk Rókusfalvy Andrást, a szenior válogatott skipjét (aki mellesleg a MCSZ elnöke), így férficsapatunk kerete újra hat fős lett. Ugyan ismét nem fiatalodtunk, de bizton állíthatom, hogy Andrással még rutinosabbak lettünk. Ráadásul András bármelyik pozícióban bevethető, biztos kezű játékos, így taktikai lehetőségeink is bővültek.

 

A fentiekből már látom a mosolygósság okait. De mi a gondterheltség kiváltója?

 Tavaly nagyon magasra jutottunk, és azt a magasra tett lécet szeretnénk újra átugrani, ami nem lesz könnyű feladat.

A legtöbb gondot a fiatal lányokból álló csapat „összerakása” okozza, mivel lelkileg ugyan nagyon hamar összeértek, de szakmailag borzasztó sok feladat áll előttünk. A pillanatnyi tudásszintben nagy a különbség a játékosok között, továbbá két lány messze Budapesttől végzi a tanulmányait, Dóri idén érettségizik, és ugye Vera Brazíliában van. Nehéz így komoly edzésmunkát tervezni, pillanatnyilag ez okozza a legtöbb fejfájást.

E mellett lényeges elem, hogy soha nem kellett még egyszerre ennyi új sportolót beillesztenünk a közösségünkbe.

 

Kérhetünk egy rövid összegzést?

 Most úgy tűnik, hogy a tavalyi szezon volt az UTE curling legfényesebb időszaka, de a teljes vezetői, edzői és sportolói gárda azon fáradozik, hogy ezt túlszárnyaljuk. Ismét mi voltunk a második legeredményesebb egyesület, és véleményem szerint a WSC mellett már egyértelműen az UTE a magyar curlingsport legmeghatározóbb tényezője.

Hiszem, hogy a csúcs után van még egy másik – talán még az előzőnél is magasabb – csúcs, csak azt most még nem látjuk.