Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megvédték bajnoki címüket az UTE junior csapatai

2011.05.19

 Szombaton a népes fiú mezőny küzdött meg a bajnoki címért. Örvendetes, hogy nyolc csapat vett részt az OB-n, ami rekord nevezést jelent. Két csoportban folytak a küzdelmek, a mieink mindkét csapata a "B" csoportba került, így egymás ellen is megmérkőztek. A tavalyi bajnok UTE ICE Guys veretlenül nyerte a csoportkört, míg az UTE Hopes nevű csapat  egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereseéggel - rosszabb endaránya miatt - csak a harmadik helyet szerezte meg.

A rájátszásban előbb az ICE Guys biztosította helyét a döntőben, majd a Hopes megnyerte az ötödik helyért a helyosztót. A bajnoki döntőben csapatunk a WSC Texila fiúcsapatával igen színvonalas, változatos mérkőzést játszott, és végül a szerencsével sem álltunk hadilábon, megnyertük az összecsapást, megvédve ezzel bajnoki címünket.

A bajnok fiúcsapat összeállítása: Palancsa Péter (skip), Szujó Tamás, Ferenci Domonkos, Szarka Benjamin és Rohmann Viktor

Vasárnap a lányok mérkőztek meg, körmérkőzéses rendszerben. Az öt nevezett csapatból három is egyforma eséllyel vágott neki a napnak, a címvédő UTE ICE Girls mellett  az End Hunters (ide igazolt tőlünk Kalocsai Vera) és a szintén folyamatos edzésmunkát végző WSC Texila lánycsapat végső győzelme sem lett volna meglepetés.

A mieink rosszul kezdték a napot, mindjárt az első mérkőzésen simán kikaptak az End Hunters ifitől. Mint utólag kiderült, ezzel elmúlt a lámpaláz, és a nap hátralévő részében megállíthatatlanok voltak lányaink. Szerncsénkre a Texila legyőzte az End Hunterst, így körbeverés miatt hármas holtverseny alakult ki az élen.

A rájátszásban először két ellenfelünk mérkőzött egymással (mivel nekünk volt a legjobb az endarányunk), amelyet Veráék megnyertek, így ők játszhatták velünk a döntőt. Lányaink most már lényegesen átgondoltabban, és főleg pontosabban játszottak, és végül szoros mérkőzésen, de megvédték bajnoki címüket.

A bajnok lánycsapat összeállítása: Palancsa Dorottya (skip), Miklai Henrietta, Uti Vivien

GRATULÁLUNK!