Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt nyerte a Terrapark Vegyes páros OB-t

2012.11.20

Mindkét lányunk kitett magáért, az idén kimondottan színvonalas vegyes páros bajnokságon. Dóriék veretlenül nyerték csoportjukat, Heniék Tie-Break-ben vívták ki a középdöntőbe jutást.

Az első mérkőzésen mindjárt egymás ellen léptek jégre, Heniék sikerével. A középdöntő végén Dóriék a 2., Heniék - ismét rájátszás után - a 4.pozícióban várták a négyes döntőt.

A döntőbe jutást először Ildiék harcolták ki, így kedvező pozícióban várhatták leendő ellenfelüket. Heniéknek sajnos nem sikerült legyőzniük Csilláékat, bár erre kétszer is volt lehetőségük. A bronzmérkőzést szoros csatában veszítették el.

A döntőbe másodikként Dóriék kvakifikálták magukat, az elődöntőben utolsó köves mérkőzésen legyőzve Csilláékat.

A döntő első mérkőzése nem indult jól - az esélyesebb sokszoros bajnok páros három end után már 5-0 arányban vezetett a mieink ellen. Aztán valami varázslat történt, a fiatalok "megtalálták" a jeget, és sorban 4 endet nyertek, és már 7-5-re vezettek. Az utolsó endben Ildiéknek 2 pont kellett volna az extra endhez, de lélegzetelállító izgalmakat követően csak egy pontot tudtak megírni. A végeredmény 7-6.

A második mérkőzésen a mieink már a bajnoki címért játszottak, ami rá is nyomta bélyegét az első endre. Bár miénk volt a kedvezmény, mégis Ildiék írtak négy pontot! De most szerencsére nem kellett három endet várni a feltámadásra, viszont Ildiék is remekül játszottak, egészen a hetedik endig. Ekkor Dóriék egy remek játékkal négy pontot írtak, és már itt volt az előny (8-7). Az utolsó endben Ildiéknek két pont kellett volna a győzelemhez, de Dóriék nem hibáztak, az utolsó kővel Ildinek parádét kellett volna dobnia, ami ezúttal nem sikerült. A végeredmény 9-7.

Gratulálunk Dórinak és Zsoltinak a fantasztikus sikerhez, és egyben eredményes szereplést kívánunk nekik az áprilisban Kanadában megrendezésre kerülő Világbajnokságon!